Roma szakkollégiumok országos tanévnyitója Hajdúböszörményben

Debreceni Egyetemen nyitotta meg tizennegyedik tanévét hazánk tizenegy roma szakkollégiuma. A szeptember 1-ig tartó háromnapos rendezvényre az ország minden szegletéből érkeztek hátrányos helyzetű hallgatók, hogy közösen kezdjék meg az őszi szemesztert.


Ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a hazai roma szakkollégiumok tanévnyitó ünnepsége szombaton a hajdúböszörményi Bocskai téri templomban. Az esemény azonban csak egy része volt annak a programnak, amelynek idén a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (DE GYGYK) és annak szerves részeként működő Lippai Balázs Szakkollégium adott otthont.

  • Míg a teljes magyar népesség körében hozzávetőlegesen húsz százalékot tesz ki a diplomások aránya, addig a roma népességben az értelmiségiek száma alig több mint egy százalék. Ezt az óriási szakadékot kell áthidalni, amiben a szakkollégiumoknak döntő szerepük van. Hazánkban 11 roma szakkollégium működik, melyek számára a legfontosabb küldetés az, hogy a hallgatók lemorzsolódását megakadályozza, diplomához segítse őket és ehhez anyagi, mentori, szakmai segítséget nyújtson – emelte ki Biczó Gábor, a DE GYGYK tanszékvezető egyetemi tanára, a Lippai Balázs Roma Szakkollégium vezetője a szombati tanévnyitón.

A roma szakkollégiumok 2011-es megalakulása óta összesen 700 hátrányos helyzetű, többségében roma származású hallgató szerzett diplomát, több mint 20-an pedig doktori fokozatot is elértek. A diplomások 90 százaléka munkában áll.

  • Azt látjuk, hogy folyamatosan javul a roma népesség iskolai végzettségi szintje, évről évre emelkedik a felsőoktatásba belépő és diplomát szerző romák száma. Ehhez jelentősen hozzájárul a roma szakkollégiumok munkája. Ezért a kormány továbbra is elkötelezett a szakkollégiumok támogatása mellett. Évente több mint félmilliárd forintot biztosít a kormány a szakkollégiumok működésére a nemzeti költségvetésből – jelentette be Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos, aki a Belügyminisztérium szeptember elsejétől megalakult Társadalmi Esélyekért és Roma Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság vezetőjeként segíti tovább ezt a folyamatot.

A Debreceni Egyetem is kiemelt feladatának tekinti a társadalmi felzárkózás ügyét.

  • Intézményünk küldetésnyilatkozatában és intézményi stratégiájában egyaránt hangsúlyozza, hogy a maga eszközeivel felelősséget vállal a nemzeti, társadalmi ügyek szolgálatában. Ezek közé tartozik a térség társadalmi felemelkedésének ügye is, amelyhez többféle lehetőséget kínál az egyetem. Hazánkban a legszélesebb képzési spektrumot nyújtjuk, campusainkon tehetséggondozó programok, köztük szakkollégiumok egész sora működik, emellett rövid ciklusú és társadalomtudományi képzésekkel, valamint az évek óta sikeresen működő romológia vagy éppen a cigány/roma szakirányon is választható óvodapedagógus szakokkal támogatjuk a társadalmi felzárkózás ügyét – hangsúlyozta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Csakúgy, mint az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, melynek kuratóriumi tagja úgy véli, hogy a roma szakkollégiumi hálózat szerves része az egyetemnek.

  • Motiváljuk az egyént, azért, hogy a benne lévő lehetőségek kibontakozzanak, de csak azokat lehet motiválni, akikben benne van a lehetőség. Őket legtöbbször keresnünk kell. Ezért hálás köszönet azoknak a hallgatóknak, akik felismerték magunkban ezt az értéket, csatlakoztak az intézményeinkhez, fejlesztették magukat és visszatértek saját közösségükhöz, amik ezáltal világító lámpássá váltak. Ehhez a munkához pedig az alapítványunk támogatására mindig számíthatnak – fogalmazott ünnepi beszédében Balla György professzor.

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara szintén kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetű tanulók támogatását.

  • Megelégedéssel tölt el, hogy a karunkon működő Lippai Balázs Szakkollégium megalakulása óta több mint száz hallgató szerzett óvodapedagógusi, kisgyermeknevelő vagy szociálpedagógus diplomát, és ma már tudásukat kamatoztatva segítik közösségüket. A befogadó felsőoktatás megvalósítását, a tehetséggondozást missziónak tekintjük, amihez a karon dolgozó oktatók, kutatók képző és tudományos munkája jelent garanciát – tette hozzá Gortka-Rákó Erzsébet dékán.

Az Országos Tanévnyitó Rendezvény élménypedagógiai workshopokkal, cigány bállal, valamint a Paramisi Színtársulat interaktív előadásával folytatódott, melyekben a hallgatói közösségek is aktívan közreműködtek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük